Mai móka, munkába menet

Legtöbb esetben, ahogy ma is"betalálnak". Így hívom, amikor sétálok valamerre, és hiába vesz körül tömegnek tűnő emberi áradat, nagy eséllyel megtalálnak olyan személyek, akiknek a banánéhéj a lábuk alá került, és kérni akarnak, de messzebbről indítják a mondanivalójukat. 

Ma is ugyanígy jártam. 

Sétálok, fülemben dübörög az Irigy Hónaljmirigy No fuxa ráj című száma, és elém toppan egy fiatalabb srác, beszél hozzám, mire jelzem neki, cimbora, várj, mert éppen a Mirigyekkel vagyok elfoglalva, úgyhogy lejjebb vettem a zenét, és figyeltem a mondanivalóját.

Kétségbeesett állapotban leledző megállítóm, azután tudakozódott, hogy nem találtam e 6000 forintot....én csak néztem rá, biztos, ugrat a srác, de ő tök komolyan kérdezte tőlem. 

Mondtam neki, hogy nem, mire visszakérdezett: egész biztosan nem? Mert, hogy ő látta, hogy lassan sétálok....hogy miből következtette azt ki, hogy ha lassan sétálok, akkor pénzt is találtam, ezt majd még kikérdezem az égiektől, akikkel amúgy roppant mód jóban tudok lenni, de megerősítettem neki első álláspontomat, hogy nem találtam meg ezt az összeget. 

Láttam rajta, hogy nem nagyon hisz nekem, de őszintén szólva, én úgy vagyok az emberekkel, hogy bármennyire is megdöbbentő tud lenni mindig az igazat mondom bele az arcukba, és vagy tudnak vele valamit kezdeni vagy nem. 

Nos ő nem tudott. 

És kérdezte ki tudnám e segíteni, mert neki ez a 6000 forintja nagyon hiányzik. 

Ki tudlak. 

Gyere be velem a Sparba, és 1000 forintig vállalom, azt amit ételben megveszel magadnak.

Arcán döbbenet, szerintem vagy komolyabb összegre számított, vagy nem erre. De mindenesetre majdnem felháborodott az ajánlatomon, én pedig mondtam neki, hogy pénzzel nem tudok segíteni, kártya van nálam, egy étkezésre örömest meghívom, és aztán isten áldottsággal búcsúzunk egymástól. 

Nem gondolom ezt komolyan! Mit kezdjen az 1000 forintnyi étellel? Éreztem, hogy nem lesz a vendégem egy étkezésre, úgyhogy röviden feleltem: Semmit és mindent. 

Mert én ezt tudom felajánlani, egy nagyon kedves barátomtól azt tanultam, hogy ha ételt adsz, azzal esélyt adsz, ha pénzt adsz, azzal pedig olyan irányba is mehet az illető, amit én nem biztos, hogy erkölcsileg és pénzileg támogatnék. 

Feldúltan otthagyott, magában biztos nem emelt a kebel barátai közé, én pedig bementem egy közeli kis boltba, és megvettem a magam kis napi betevőjét, és úgy éreztem, valami ráadást is vehetek, hát megtettem, ez pár darab süti volt. 

Jövök kifelé és éreztem a hátamon a nézést. Odafordulok, két utcán élő egyén a busz megállóban már erősen stíröltek. Hát odaslattyogtam hozzájuk, köszöntem, láttam a tekintetük mohón pásztázza mi van nálam, hát odaadtam nekik. 

Ők is döbbenten néztek. Nekik? Ilyen sokat? És csak így? 

Nektek, ilyen sokat, és így és jó étvágyat hozzá. 

Az egyik teljesen elnémult, a másik pedig csak ennyit mondott: ha mindenki ennyit adna nekünk, mennyivel másabb lenne a világ! 

Mire én mosolyogva csak ennyit feleltem: örültem, hogy adhattam, de ha megengedik, lenne egy rövid kérdésem: ha pénzt adtam volna azt, mire költötték volna? 

Egymásra néztek és szinte egyszerre feleltek: piára. 

Na ezért nem adtam pénzt srácok, mert a pia, csak egy ideig megoldás, ha megoldás egyáltalán, de ha nem vagytok már annyira éhesek, az utca hidege se fog titeket annyira meg. 

Röviden elbúcsúztam tőlük, és azon gondolkoztam el, hogy mikor is segítünk a másiknak igazán, akkor amikor anyagilag támogatjuk, vagy akkor, amikor lehetőséget biztosítunk neki arra, hogy átlépje, vagy elérje a saját árnyékát. 

Hogy könnyen beszélek, mert nem én vagyok a hajléktalan? Van benne igazság. De abban is van igazság, hogy amikor valaki hozzám fordul, azonnal elemzem az illetőt és éreztem a 6000 forintos srácnál is, hogy le akar pénzzel venni, ezért is nem fogadta el az étel felajánlásomat. 

Megtettem, mert megtehettem, hogy jót tettem e? Ezt nem az én dolgom eldönteni, ha ott lennék ugyanígy cselekednék, és itt a lényeg, a cselekednék, és annak örülnék legjobban, ha ezekkel az emberekkel nem az utcán kéregetés közben, hanem munkavégzés közben találkoznék, nagyon könnyű lecsúszni, de vannak szerencsére ellenpéldák, akik képesek voltak a lejtőn magukat megállítani, és visszahozni. 

Hiszem, hogy ha adunk, azzal kapunk is. És örülök, hogy arra lettem tanítva, ne elfordulj attól aki kér, hanem támogasd, de úgy, hogy halászni tanítsd meg, ne "csak" halat adjál neki 😀 

Hálás vagyok a "betalálásokért", mert minden alkalommal dönthetek: tovább megyek, vagy a magam módján segítek. Segíteni mindig jó, az más kérdés, hogy kétségbe vonják sokan, megéri e. 

Szerintem igen 😀